Vajon melyek a legkevesebbet fogyasztó hibridek?

    1
    1
    Mennyi az annyi valójában? Köztudott, hogy a gyári fogyasztási értékek sokszor köszönőviszonyban sincsenek a valódi számokkal. Különösen érdekes ez a hibrid autókat tekintve. Vajon tényleg olyan keveset fogyasztanak? A brit What Car? magazin megvizsgálta, melyek a legtakarékosabb (öntöltő) hibrid modellek a piacon. Ehhez saját méréseit vette alapul, azaz nem a hivatalos, gyári adatokkal számolt, hanem valós a mindennapi használat során mért fogyasztással. Összeállították a kilenc legtakarékosabb öntöltő hibrid rangsorát, ám a szerkesztők nem véletlenül választották ezt a fajta hajtásláncot. A minimális előnyöket jelentő lágy hibridek és a tisztán elektromos közlekedést nehéz és drága akkumulátor-csomagokkal megvalósító, konnektoros hibridek között ugyanis az öntöltő hibridek jelentik az arany középutat. Érdekes módon a listára öt crossover is felkerült, pedig ezek hátrányból indulnak a nagyobb légellenállásuk és a szintén nagyobb tömegük miatt. Persze ez jól mutatja, hogy egy optimálisan hangolt hibrid hajtáslánc még egy városi terepjárót is takarékosabbá tud tenni. [BANNER type="1"] Szemet szúrhat, hogy a listán kizárólag ázsiai (japán és koreai) gyártmányok szerepelnek, de valószínűleg ennek nem a szerkesztők részrehajlása az oka. Sokkal inkább az, hogy az európai gyártók jelentős késéssel kapcsolódtak be a villamosítás folyamatába, és jellemzően szívesebben választják a hálózatról is tölthető technikát, mint a tradicionális full hibrid elrendezést – hiszen az kedvezőbben végez a napjainkban oly’ fontos mérési ciklusbam. A kilences lista tagjait persze mi is kipróbáltuk, így érdekességként a mi tesztjeinken mért átlagfogyasztást is megmutatjuk.
    [BANNER type="2"] 9. Lexus RX L 450h: 8,5 l/100 km
    [BANNER type="3"] Hibridhez képest magasnak tűnhet ez a fogyasztás, de nem szabad elfelejteni, hogy egy 313 lóerős rendszerteljesítményű, 2,1 tonna tömegű, összkerékhajtású szabadidő-járműről beszélünk, amely 4,89 méteres karosszériája hétszemélyes utasteret rejt. Nálunk (zömében autópályán hajtva) 9,2 litert fogyasztott, ám érdemes még megnézni a Spiritmonitor.de adatbázisát is, ahol jóval több rendelkezésre álló adatból kalkulálják az adott modellek átlagfogyasztását. Ott 7,26 l/100 km szerepel a Lexus RX L 450h neve mellett.
    8. Toyota RAV4 2.5 Hybrid: 7,6 l/100 km
    A Toyota RAV4-ből két külön generáció is felkerült a listára. Az előző generációt nem a szalonokban érdemes keresni, hanem a használtautó-piacon, ám már ez a modell is a dízelek takarékosságát kínálja, de azok karbantartási igénye és főleg károsanyag-kibocsátása nélkül. Nálunk kicsit kevesebbet fogyasztott, mint a briteknél, tesztünkben 7,3 l/100 kilométert mértünk. A Spritmonitoron pedig 6,25 literes átlag szerepel. [BANNER type="4"]
    7. Toyota RAV4 2.5 Hybrid 2WD: 6,7 l/100 km
    Az aktuális generáció 25 lóerővel erősebb, gyorsabb 0,2 másodperccel a 100-as sprinten, emellett takarékosabb is a brit mérés szerint. De nem csak szerintük, mert mi is kisebb, pontosan 5,6 literes átlagfogyasztást mértünk. A Spritmonitoron pedig 4,5 literes átlag szerepel, szóval lehet ezt még csökkenteni.
    [BANNER type="5"] 6. Honda CR-V 2.0 i-MMD Hybrid: 6,5 l/100 km
    A Honda ugyanakkor kezdte el fejleszteni hibrid rendszereit, mint a Toyota, és bár kettőjük közül az utóbbi vált a technológia szinonimájává, a CR-V hatodik helyezése is szép eredmény. Nálunk majdnem ugyanannyit ivott, mint a briteknél, hiszen 6,4 literes átlagfogyasztást mértünk. A Spritmonitor ismét alálicitál, ugyanis 5,21 litert írnak.
    5. Hyundai Ioniq Hybrid: 6,0 l/100 km [BANNER type="6"]
    A Toyota Prius nagy kihívójaként lépett színre a Hyundai Ioniq, amely kizárólag hibrid, vagy teljesen villanyhajtású változatban érhető el. Fogyasztásban közel került hozzá, de a britek szerint nem győzte le. Na, de mi a helyzet nálunk? Mi bizony kisebb fogyasztást értünk el vele. 5,2 litert mértünk, a Spritmonitor használói pedig még kevesebbet, 4,19 litert.
    4. Toyota Yaris 1.5 Hybrid: 5,7 l/100 km
    [BANNER type="7"] A kifutó Yaris hibrid kizárólag városi használat során képes elérni a 3,5 literes átlagot, ám a városhatárt elhagyva sem kell szégyenkeznie. Nálunk egy literrel kevesebbet, fogyasztott, mint a briteknél, tehát 4,7 litert mértünk, a Spritmonitoron pedig 4,51 litert írnak azonos modell esetén.
    3. Kia Niro Hybrid: 5,69 l/100 km
    Akárcsak a Hyundai Ioniq, a Kia Niro is kapható hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos kivitelben. Formára szabadidő-jármű, méretre kompakt, fogyasztása kedvező, ideális családi autó. Nálunk 4,9 liter üzemanyaggal beérte, a Spritmonitorra felkerült adatok szerint pedig 5,03 literes fogyasztást tud, szóval a mi mérésünk is tükrözi az átlagot. [BANNER type="8"]
    2. Toyota Prius 1.8: 5,65 l/100 km
    Második helyen rangsorolták az öntöltő hibridek ikonját, a Toyota Priust, de csak minimális különbség választja el a Nirótól. Nálunk sikerült sokkal kevesebbet fogyasztania, hiszen 3,6 liter lett az átlagfogyasztása, a Spritmonitor szerint szintén hozható ez az érték, ott 3,55 liter szerepel.
    [BANNER type="9"] 1. Toyota Corolla 1.8 Hybrid: 4,7 l/100 km
    Végül a friss Toyota Corolla megmutatja, hogy miért is töri a Toyota a fejét azon, hogy szükség van-e még a Priusra a palettán. Presztízsből persze igen, de ha az olcsóbb, dizájnban emészthetőbb Corolla megveri fogyasztásban, akkor a Priust valószínűleg csak a típus rajongói vásárolják majd. Márpedig a brit mérés szerint megveri. Nálunk is 4,5 litert fogyasztott, a Spritmonitor pedig 5,21 litert mutat.

    1 hozzászólás